0
Your cart is currently empty

ÁFRA JÁNOS: RÉSZLEGES EGYSÉG

Varga Tamás – Kis Mónika : Levegő

Varga Tamás és Kis Mónika együttműködése sötét tónusú művészkönyvet eredményezett, melynek címe ugyan Levegő, mégis inkább a levegőtlenség, a lélegzetből való kifogyás veszélye, a feketébe átúszó szürkeség dominál a szövegekben és a képeken egyaránt, azt sugallva, hogy sem a magány, sem a viszonyba lépési kísérletek nem jelentenek esélyt a fellélegzésre, de vajon legalább az alkotás alkalmat teremthet-e erre?

A kötetnyitó szöveg művész főszereplője saját teremtménye áldozatává válik, amit persze egyfajta önironikus ars poeticaként is olvashatunk – ez a közlésmód ugyanis nem áll távol a kötet beszélőitől, és egyes fotókon is felfedezhető. Itt Pygmalion és Galatea történetét idéző módon kel életre a képmás, ám ezúttal teremtő és teremtett teljesen egyforma, így utóbbinak el kell tüntetnie elődjét, hogy helyébe lépve aztán a maga sajátszerűségében ismerhessen önmagára a tükörben. Az alkotást egyfajta mágikus aktusként tűnik elénk, ám egyben az identikus én és így a valóság elvesztésének helye lesz. Különös, hogy ezek után a képmás mégis a diavetítőt használva igyekszik elsajátítani elődje emlékeit, de vajon a kimerevített pillanatok valóban rekonstruálhatóvá teszik-e a múltat?

Ahogy a képek átveszik a tárgyak helyét, úgy veszik át a történetek a tényleges történésekét. Törekedhet bár az ember a legpontosabb és legtárgyilagosabb ábrázolásra, a létrehozott mű mindig kiemel, központba állít bizonyos momentumokat, és ezzel a ráfókuszálással egyben el is rejti a lehetséges összefüggések sokaságát. Ugyanakkor megfordítva sem egyszerűbb a helyzet: próbálhat bár a művész minél távolabb sodródni a megélt élményektől és a megismert tárgyaktól, akkor is ezekből indul ki, amikor másol, modellez, nem tehet mást, mint a meglévő nyelvre hagyatkozik – legyen az akár vizuális, akár verbális.

A kötet szövegei nem kaptak külön címet, finoman jelezve, hogy a fotókhoz kapcsolódó szabad asszociációs munka eredményei, nem egyszerű képleírások tehát, sőt, sokszor kifejezetten távolra sodródnak a kiindulóponttól, felvállalva a szubjektivitást, és azt, hogy így a látható tárgyak értelmezésére is befolyással lehetnek. A Déjà Vu 160508-hoz kapcsolódó történet például az EGM 3000 nevű gerincegyenesítő csodaszék egyik használójának történetével tulajdonít jelentést a beazonosíthatatlan képtárgynak. A fotókon központba kerülő, világos identitással bíró objektumok viszont a szövegekben általában csak mellékszereplőként tűnnek fel, mint ahogy a figyelmet épp e tükörjátékra irányító kötetnyitó szöveg esetén láttuk a diavetítővel.

Az írások gyakran élnek a megszólítás alakzatával, ami segíti a képekkel való rokonítást is, hiszen így olvasóként éppúgy rákényszerülünk a néma fél szólamának elgondolására, a dialógus kiegészítésére, ahogyan próbáljuk feltárni a környezetükből kimetszett, sötét háttérrel, olykor egészen elmosódva megjelenő tárgyak, tárgyrészletek környezetét is. A legtöbb fotó nedves kollódiumos eljárással készült, és épp ezt a XIX. század második felében széleskörben elterjedt technikát váltotta le aztán a zselatinos szárazlemez, amelyet Varga a többi kép elkészítéséhez használt.

A szövegek egy része versszerű, többségük viszont prózaként olvastatja magát, mégpedig súlyos, nyomasztó, a halál problémájára fókuszáló prózaként. Itt mintha tényleg mindent belengene a vég levegőtlensége, a határsértés félelme. A Köldökzsinór című fotóhoz tartozó szövegrészben például egy már megszületése előtt halni készülő magzat anyjához intézett szavait olvashatjuk, a lebegő testet ábrázoló Szezon VII. melletti szövegben pedig a vízihulla szólítja meg saját halálát okozó kedvesét. Az archaikus fotóeljárásokkal készült fekete-fehér fényképek nézésekor is a múlásban lét, a „már nem az” érzése szervezi figyelmünket, ez különösen akkor meghatározó, amikor arctalan emberi testek tűnnek fel a képen. Elsőre úgy tűnhet, mintha e két médium, kép és szöveg, egymás segítségére sietne a hiányok pótlásában, pedig sokkal inkább a hiányosság és a töredékesség uralmát hangsúlyozzák így együtt, vállaltan részleges egységként.

.

Leave a comment